Minden nap egy újabb kezdet~

Ide kattintva a projekt blogjára kerültök

Sziasztok^^

Remélem, mindenkinek jól telt a Karácsony. Ez az ünnep elhozta nekem azt az időszakot, amikor végre nyugodtan alhattam amennyit jólesett és naphosszat drámát nézhettem vagy tehettem amit szerettem volna, anélkül, hogy azon gondolkodjak mire nem fog időm jutni. :3 Ritka az ilyen pillanat, de addig jó amíg van mit tenni. Viszont sajnálom, hogy alig-alig raktam ki bármit is. Bár úgy tűnik leginkább Milánom születésnapjára írt oneshotot kedveltétek.

A lényegre térve, szerettem volna változtatni azon, hogy nem írok eleget. Szeretnék fejlődni ezen a téren is, ahogy sok más téren is. Így amikor feljött ötletnek, hogy vágjunk bele az általunk csak "BoomBoom Projectnek" nevezett valamibe, egyáltalán nem hezitáltam. Bevallom kissé megijeszt a tény, hogy 365 nap alatt 78 oneshotot adjak ki a kezeim közül, mindezt olyan minőségben, hogy ne múljam alul a várakozásokat. mégis valamiféle gyermeteg izgatottság fog el, mint amikor kiskoromban elhittem, hogy a Jézuska hozza az ajándékot - most már tudom, hogy Jisoos az xD - szeretném, ezt az izgatottságot valami olyanná formálni, amit ti is kedvelhettek. :3

Így hát ha már 2017 a Seventeen éve lesz, akkor szeretném, illetve szeretnénk még különlegesebbé tenni ezt a Carat Family tagoknak. Remélem örömmel fogadjátok őket és időnként, ha nem is minden történetnél, de hagytok magatok után nyomot, hiszen csak így fejlődhetek^^

A Seventeenen belül alkotható összes pár, kivételnélkül benne van ebben a hetvennyolcban. Nincs ismétlés, nem tettünk különbséget kedveltebb és megszokottabb párosok, mint például a Meanie vagy a JunHao és a kevésbé ismertebb vagy kedveltebb, Wonwoo x Jeonghan vagy Minghao x Woozi között, így természetesen a párosok is teljesen véletlen szerűen lettek előre kisorsolva. A történeteket pedig négy naponta rakjuk fel. Tehát minden negyedik napon egy újabb oneshotot olvashattok.

Én törekedni fogok, hogy minél több műfajt ismerjek meg, ez a legnagyobb célom. Hiszen akik általában a történeteimet olvassák, tudják, hogy a fluff áll, hozzám a legközelebb.

Másrészt, a blog is új kinézetet fog kapni, ideje már.

Azt hiszem, kicsit hosszúra sikerült ez a bejegyzés. Sajnálom ha valaki új történetet várt, az is meg fog érkezni. Illetve köszönöm annak aki végigolvasta és esetleg még örömmel is fogadja ezt a projektet. :3

Remélem 2017 egy olyan év lesz, ahol mindenki az álmaiért dolgozhat.

~ Angiel

Forró americano |Mihua|

A szerelem milliónyi arcát láttam már, mióta Szöulba költöztem. A kis kávézó, amiben dolgozom, több szerelmet és szakítást rejteget a falai között, mint az ember gondolná. Valamiért ez a csendes kis zug – valószínűleg éppen ezért – kedvelt helyszíne a pároknak. A falakon helyenként már a tapéta is felázott a sok örömteli és szomorú könnytől, amit a főnököm egy-egy csinos szobanövénnyel próbált elrejteni a kíváncsi szemek elől. Mégis azt, hogy tudom, milyen érzés szerelmesnek lenni, csak egy embernek köszönhetem. Hong Jisoo-nak.

Sosem tudtam, mit is jelent valójában az, ha valaki első látásra lesz szerelmes, egész addig, amíg ő be nem sétált a csöpp helyiség ajtaján. A hidegtől kipirult arcán egy meleg mosoly ült. Sosem láttam még itt, barna haja nedvesen tapadt a homlokára. Nyilvánvalóan ő sem számított arra, hogy a mai napon fog először hullani a hó. Egy pillanatig, miközben őt bámultam, arról is elfelejtkeztem, hol vagyok.

- Jisoo! - Az egyik asztaltól felállt egy igazán szép arcú srác. Emlékszem, hogy nagyjából tíz perccel előtte érkezett egy másik, széles vállú pasival. Már akkor tudtam, hogy együtt vannak, még csak nem is próbálták titkolni. Átölelte őt és egy kicsit elidőztek így, én pedig nagy nehezen elszakítottam róluk a tekintetem. Ideje volt, mivel a felettesem, nem nagyon szereti, ha mással foglalkozunk munkaidőben. 

- Milu, tiéd a hármas – bökött fejével a kollégám az előbb említettek asztala felé, és kezembe nyomta a tollat és a jegyzettömböt. Kissé vontatottan elindultam feléjük, megigazítottam a szemüvegemet és egy mosolyt varázsoltam az arcomra. Sietve vettem fel a rendelésüket, mert nehezemre esett nem folyamatosan Jisoo cicás mosolyra húzódott ajkait bámulni. Nem ismertem magamra, meg szoktam nézni azokat a fiúkat, akiket jóképűnek tartok, de még sosem éreztem azt, hogy nem bírom levenni róluk a szememet. Egész zárásig maradtak ezen a napon, sőt az elkövetkezendő tíz napban Jisoo vagy egy társasággal, vagy egyedül, de mindig megjelent a kávézóban. Én pedig minden alkalommal elidőztem rajta, egyre inkább kiismerve arcvonásait, még ha csak a távolból figyeltem is, tudtam, milyen és már úgy éreztem, mindenre kínosan ügyelek. Arra, hogy a hajam hogyan áll és, hogy az unalmas fehér ingem, a fekete nadrágommal együtt teljesen makulátlanul és kivasalva feszüljön rajtam. Minden alkalommal elterveztem, hogy valahogy tudtára adom, hogy találkozhatnánk egy másik kávézóban is, nemcsak a munkahelyemen, de az összes esetben füstbe ment terv lett belőle.

Aztán egyik alkalommal, amikor elterveztem, hogy igenis az lesz az én napom, már nem jött. A hó nagy pelyhekben esett odakint és láttam a meleg levegőt felszállni az ajtónál, ahogy a hidegnek utat adott, ahányszor kinyílt az ajtó. Minden alkalommal odakaptam a fejemet, akármit is csináltam, de mindannyiszor szomorúan fordultam vissza. Esténként izgatottan vártam a másnapot, hátha mégis ott lesz az az ismerős szempár, a barna, kócos hajjal és cicás mosollyal, a meleg americanóját szürcsölve, a szokásos asztalnál. De nem jött. Feladtam az esélyét annak, hogy valaha is látni fogom újra. Talán nem is itt lakik, ha belegondolok, talán csak látogatóba jött. 

Fehér ingemre anélkül, hogy észrevettem volna, egy kávéfolt került a nap végére és útjára indulva lepte el mellkasom jobb oldalának egy részét. Úgy éreztem, hogy még az élet is próbál megviccelni és jólesően nevet rajtam, ahogy az eddig mindennap makulátlanul virító ingemre sötét foltot rajzolt. Utolsónak értem ki a kis épület hátsó ajtaján, hiszen ma én zártam. Kabátomat és kapucnimat jól fejembe húzva próbáltam védekezni a hideg, süvítő szél ellen. Nem szerettem egyedül sétálgatni ilyenkor már, de mit tehettem, amikor piciny szöuli lakásomban is egyetlen társam egy kaktusz volt, akit még az előző lakó felejtett ott, de ahelyett, hogy szimplán kidobtam volna, olyan aranyosnak tartottam, hogy még nevet is adtam neki. A hideg ellenére arcomat az ég felé fordítottam, mélyet szippantottam a valójában cseppet sem tiszta levegőbe és hagytam, hogy a lassan szállingózó hópelyhek még meleg arcomon megnyugvást találjanak és vízcseppként gördüljenek tovább. 

- Igazán szép a mai este – megrezzentem a hangtól. – Ne haragudj nem akartalak megijeszteni – halk nevetése betelítette a szűk kis utcát. Az egyetlen ok, amiért nem futottam el, vagy ütöttem meg, az a feje fölött világító lámpa volt, aminek köszönhetően felismertem őt. 

- Pedig sikerült. Mi vagy te, valami perverz, hogy itt vársz rám a sötétben? A kávézóba is bejöhettél volna, ahogy napokig tetted – valahogy túlságosan mesébe, vagy drámába illő volt ez, ahogy ott várt rám. Arca ugyanúgy ki volt pirulva és haja sem volt különb attól, mint amikor először láttam.

- Nem – cicás mosolya újra előbukkant, ahogy szemeiben egy halvány csillogás is megjelent. Talán csak odaképzeltem, de pontosan így láttam. – Nem tudtam, mit mondhatnék, aztán hazamentem, mielőtt bementem volna, de most mégis itt vagyok. Láttam, hogy elől már nem világít semmi, így gondoltam, teszek egy próbát, hátha még utolérlek. 

- Holnap is visszajöhettél volna – mondtam.

- Igaz, de talán nem maradt volna addigra merszem.

- Cserébe nem rémültem volna meg és most nem azon gondolkodnék, hogy vajon tényleg egy sorozatgyilkos vagy-e, aki ezzel a dumával szedi össze az áldozatait – mondtam, bár én sem gondoltam komolyan. Újra nevetett. Tetszett ahogy nevet, igazán jól állt neki. 

- Ezt csak egy módon derítheted ki – mondta. – Hazakísérlek.

- Na, pontosan ez az a duma, amit minden sorozatgyilkos mondana. Megtudod, hol lakom és később betörsz – viccelődtem. – Kísérj haza... - tettem pár lépést, hogy ő is elinduljon. 

- Majd legközelebb nem hozom rád a frászt.

- Azt megköszönném. Ha legközelebb bejössz a kávézóba, talán meghívlak a kedvenc americanódra.

- Látom, figyelsz a vendégekre – fordította felém a fejét.

- Nem mindenkire, csak aki felkelti a kíváncsiságom.

A hó hatalmas pihékben hullott ránk, másodpercekig elidőzve a testünk bármely pontján. Már annyira nem is éreztem a hideget, sőt olyannyira nem éreztem sem a hideget, sem az idő múlását, hogy csak pirkadatkor kerültem ágyba. 

A tél első havával együtt egy valódi csoda sétált be az ajtómon, és azóta minden télen, ugyanazon a napon, szinte percre pontosan Jisoo besétál a kis kávézó ajtaján, Leül a szokásos asztalához és én kérdés nélkül viszem neki a forró americanót. 

Painful Love |MinCheol - SVT|

Pihegve nyúltam el Seungcheol mellett az ágyban, arcom teljesen kipirult és meztelen testem is csak a magamra rántott takaró fedte el valamennyire. Az eddig nyögéseinkkel megtelt szoba, most szinte kínosan csendessé vált. Tudom, hogy nem kellett volna engednem a csábításnak, de még ha máshoz is megy haza, nekem ennyi pont elég.

A barátja vagyok, meghallgatom minden apró problémáját, és azt amikor arról panaszkodik épp min vesztek össze, de ezen felül ha tehettem kiélveztem testi adottságait is. Seungcheol az esetem volt, már a kezdetek óta és amióta eljárt kondizni, egyre kevésbé tudtam elvonatkoztatni attól, hogy időnként igenis magamhoz nyúltam úgy, hogy közben ő járt a fejemben. Így nem volt kérdéses, hogy egy éve először hagytam magam, és egy alkoholos mámorban úszó éjszakán egymást kielégítve feküdtünk, talán pont ugyan így, egymás mellett.

 Arcomon akkor is mosoly ült s gyönyörű álomnak tűnt csupán, ami sosem ér majd véget. Úgy éreztem nem kell több, hiszen csak a testére vágytam. Széles vállaira, arcélére ami különösen érzékeny volt, amikor nyelvem hegyét végighúztam rajta. Izmos karjaira, hosszú ujjaira, melyek minden alkalommal gondosan fogták körbe merevedésem és rutinos mozdulatokkal jártak fel s alá, mígnem engem is a gyönyörbe vezetett. Szükségem volt arra, hogy magamban érezzem, halljam erősödő nyögéseit, ahogy nevemet suttogja, hogy időnként túláradó vágya miatt a bejárati ajtónál tovább ne is jussunk. Majd ott a vastag fa ajtónak nyomva, lábaimmal dereka körül élvezzen belém. Hiába gyűlöltem később megmosdatni magam, sosem kértem, hogy használjon gumit. Nem a finomkodásról szólt a kapcsolatunk, már ha nevezhetem ezt annak.

Kitakartam magam, majd egy nagyobb lendülettel átvetettem lábam csípőjén és fölé térdeltem. 

- Hmm? - emelte rám tekintetét - Nem gondoltam, hogy ennyire kanos vagy - vigyorgott de én egy szó nélkül csuklóit feje fölé húztam s ajkaira martam, hogy újra érezzem azt a finom ízt, ami senki máséhoz nem fogható. Ahogy fenekemet ágyékának dörzsöltem belenyögött ajkaink játékába, ami újra felpezsdítette a vérem. Elengedtem kezeit, majd lehajolva, csókokkal hintettem be nyakát és mellkasát, ügyelve, hogy ne hagyjak nyomot, mégis itt- ott megszívva a finom bőrt. 

- Mingyu... - tolt el magától, felemeltem fejem és lelkem mélyén tudtam jól mi következik, mégis próbáltam nem felszínre hozni kétségbeesésem.

- Tudom - mosolyodtam el, mintha csak a tegnapi meccs eredményét hozta volna szóba - Menned kell - Lemásztam az ágyról, a pólómat és alsónadrágomat magamra húzva elfoglaltam a fürdőszobát.

Pár percig csak álltam a tükör előtt, hevesen dobogó szívemmel. Nagyon jól tudom, hogy csak barátok vagyunk, mégis fájdalmas, amikor kiejti száján, hogy hazamegy. Nem értettem, hogy én miért nem vagyok elég jó neki, ahogy magamat sem értettem. Nem szabadott volna belé szeretnem, hiszen ez csak mindent megmérgez. Nem mondhatom el neki, mert akkor mindent elveszítek, de ha magamban tartom én fogok tönkre menni. Ha a tükörképem életre kelhetne, valószínűleg egy gúnyos kacaj és megvető pillantás lenne a jutalmam mindezért. Azt mondaná, megérdemlem az összes fájdalmat, amiért ennyire gyenge voltam, holott nagyon jól ismertem a játékszabályokat.

 Megmostam az arcom, majd kimentem hozzá. Már teljesen fel volt öltözve, mintha még pár perce nem az ágyamban feküdt volna, legalább annyira gyűrötten, mint az ágynemű. Pár lépéssel átszelte a szobám, ami amúgy sem túl nagy. Felnézett rám, majd ujjával jelzett, hogy hajoljak közelebb, s amikor nem reagáltam mozdulatára a fürdőszoba ajtajának tolt, tarkómra markolt jobb kezével és lehúzott magához, hogy ajkát az enyémre tudja tapasztani. Kezeimet a nyaka köré vezettem és közelebb húztam magamhoz, még ha örökké nem is lehet az enyém, abban a pár órában, amíg velem van ennél messzebb nem is akarom engedni.

Az ajtóig kísértem, ahol a fa keretnek dőlve vártam meg, míg a lift ajtaja rázárul, majd az ágyamba visszafeküdve, a még illatával átáztatott párnát ölelve mély álomba merültem. 

Casual Love |VerKwan - SVT|

Még mielőtt debütáltunk volna, azelőtt felfigyeltem rá. De ki ne tette volna, az egész fiú egy külön jelenség, aki valaha is látta már sosem fogja elfelejteni, legalábbis nem egykönnyen. Imádni való, és akárhányszor a közelében vagyok mosolyt csal az arcomra. Akárhogy is, hiába volt már barátnőm, egyszerűen elvette az eszem. Nem volt egyszerű elfogadnom, hogy vonzódom hozzá, most mégis minden percemet vele tölteném. Hiába is gondolok bele, hogy ez egy természetes dolog, főleg úgy, hogy tizenhárom fiú van összezárva nap, mint nap, nem csodálkozhat az ember amikor az egyik megkívánja a másikat, mégis számomra ez nem volt annyira egyszerű.

Próbánk van. Jobban mondva épp szünetet tartunk, de a szokásos hármas most sem tud a fenekén maradni.

- Lánybanda táncok, versenyezzünk ki tud többet - lelkesedik be Hoshi. Én labdába sem rúghatok, de hármójukon kívül Jeonghan, Coups, Joshua és Minghao is versenybe szállt. A többiek inkább a pihenés mellett döntöttek, míg Jun random dalokat indított el, amire táncolniuk kellett. Pontosan előttem állt Seungkwan, mintha az Istenek vezették volna, így a szemem időnként akaratlanul is formás fenekére vándorolt. Nem beszélve arról, hogy lányokat megszégyenítő módon tudta csavargatni a csípőjét, miközben szinte minden koreográfiát pontosan tudott. De mi mást is várhattunk volna el, Boo Seungkwantól? Próbáltam nem feltűnően őt bámulni, és aktívan részt venni a többiek poénkodásában arról, hogy ha parókát és szoknyát adnánk rá, simán elmenne valamelyik lánybanda tagjaként. Az utolsó dal döntött mindenről, mivel Boo nem tudta, Jun kikiáltotta Dk-t, mint nyertest.

- Hát, mindegy is -játszotta a sértődött dívát, ami engem újra mosolygásra késztetett. Kiment a mosdóba, én pedig feltűnésmentesen mentem utána.

A tükör előtt állt, megmosta az arcát, én pedig mögé léptem.

- Igen? - nézett vissza rám, de nekem csak egy kacér mosoly ült az arcomon

- Még mindig, elvarázsolsz a csípő mozgásoddal - két kezem csípője két oldalára vezettem és sajátomat nyomtam övéhez, miközben egy nemlétező dallamra hívtam táncba. Felegyenesedett, háta a mellkasomnak feszült ahogy egyik kezem megindult pólója alatt, végigsimítva megkeményedett mellbimbóján.

- Nem kellene ezt, megint - sóhajtotta, de a hülye se hinné el, hogy nem akar engem annyira, mint én őt.

- Csak ne ellenkezz, tudom, hogy akarod. Amúgy is, te váltottad ki belőlem, miért rázod a formás kis feneked előttem? - a hangom rekedté vált a feltörő vágyaimtól, a kezemmel pedig fenekébe markoltam.

- Ez nem épp egy romantikus hely - fordult felém és egy csókba hívta ajkaim. Vadul harapta és szívogatta alsó ajkam.

- Nem is a romantikára alapozzuk az alkalmi szexet - beszéltem ajkaira, majd nyakát vettem birtokba, próbáltam nem nyomokat hagyni rajta. A kezem nadrágja övével játszott, kikapcsoltam, majd az ekkor már kemény férfiasságát kezdtem el izgatni, amibe automatikusan belenyögött. - Na látod, ez a hang már hiányzott - vigyorogtam és végig szemébe néztem, ahogy kezemet, egyre gyorsabban mozgattam.

- Ne, bámulj! - szólt rám, de tudta, hogy ezzel semmit nem ér el. Hajába markoltam és enyhén hátrahúztam, hogy könnyebben nyakához férjek. Kezei a mosdókagyló szélét markolták, próbált nem összerogyni mozdulataim alatt.

- Csak mond ki, hagy halljam, hogy élvezed. - nyelvemet végighúztam nyakán, és fülcimpájába haraptam, mire egy nagyobb nyögés hagyta el ajkait.

- El fogok menni... - zilált, mire lejjebb rántottam nadrágját - Hansol - nyögte nevemet, mire közelebb húztam fejét és megcsókoltam, nyelvemmel erőszakosan kerestem övét, miközben a kezem szakadatlanul izgatta. Én sem fértem, már el egyszerűen saját nadrágomban, de tudtam, hogy most csak vele végezhetek, cserébe a dormban biztos lehet benne, hogy megdugom úgy, ahogy még sosem. Utálok arra várni, amit akarok.

Ajkamba, harapott, ahogy kezembe élvezett, hogy még véletlenül se sikoltsa el magát önmagához híven. Amikor lüktetése alább hagyott, vállamra hajtotta fejét és úgy kapkodott tovább.

- Basszus, Seungkwan, vérzik - szisszentem fel, ahogy megláttam összekócolódott hajam mellet, ahogy egy részen felszakadt az alsó ajkam.

- Ne haragudj - nézett rám, két keze közé fogta arcom és nyelvét végighúzta az apró seben. - Este kiengesztellek - vigyorgott. Én hátrébb léptem, majd még előtte visszamentem a többiekhez, akik még mindig itt-ott elhelyezkedve pihentek, mintha mi sem történt volna. Mégis az én fejemben egyetlen dolog kapott helyet az, ahogy még ezen az éjszakán magamévá teszem újra, Boo Seungkwant.

Make Love |JiCheol - SVT|

9

Amikor hazaértem, már megint az íróasztalon aludt. Hiába ismételtem el neki milliószor azóta, hogy összeköltöztünk, hogy ne ott aludjon el, nem érdekelte. Rutinos mozdulattal nyúltam érte, kicsit megrezzent, de nem nyitotta ki a szemét, amikor felemeltem. Mindig elcsodálkoztam rajta, milyen szép arca van, minden alkalommal azóta, hogy először megláttam. Lassan tettem le közös ágyunkra, amiről a takarót már arrébb dobtam. Megpróbáltam lefejteni az ujjait a tarkómról, hogy át tudjak öltözni, de félig-meddig kinyíltak a szemei és rám emelte őket.

- Hová mész? - kérdezte álmos hangjával.

- Ne aggódj, csak átöltözöm, még csak most értem haza, nem ártana - mosolyogtam rá.

- Ne menj - mondta, és ujjai az ingem gombjait keresték, majd egyesével kigombolták azt. - Látod, így is megy - szája sarkában apró, fáradt mosoly jelent meg, miközben az övemet is kicsatolta. Egy szót sem szóltam, csak élveztem az érintését, ahogy keze végigszántotta a mellkasom és a hajamba túrva húzott közelebb magához. Ajkait csücsörítve várta, hogy birtokba vegyem őket. A szokásos heves csókcsatánk helyett most csak egy rövidke édes csókot adtam neki, mintegy jó éjt puszit. Nem engedett el, inkább jobban magára húzott, így most rajta feküdtem.

- Nem vagyok én ennyire könnyű... - a leheletem a nyakát csiklandozta, amibe egy kissé beleremegett. Átfordítottam magunkat, most ő feküdt az én mellkasomon. - Így azért kényelmesebb - mosolyodtam el újra. Mit újra? Mellette állandóan mosolygok, egyszerűen másra nem is lennék képes.

Alig vártam minden nap azt a pillanatot, amikor a kis lakásunkba érek. Együtt választottuk anno, emlékszem, amikor festettük a falakat, rajtunk mindig több festék volt a végére.

- Min gondolkodsz ennyire? - kérdezte, és a fejét enyhén megemelte.

- Azon, hogy mennyire szeretlek - mondtam.

- Én is téged, Seungcheol - a keze újra a mellkasomat simogatta, én pedig magunkra húztam a takarót, majd a kezemet a pólója alá csúsztatva simogattam én is. A gerince mentén járattam végig mutatóujjam, tudtam, hogy ezt mennyire szereti, még ha érzékeny is volt rá.

- Kirázott a hideg - motyogta és újabb csókért fordult felém.

- Aludnod kellene - odahajoltam, de a könnyű puszi helyett mást kaptam. A keze a tarkómat markolta és a hajamba túrt, amitől most engem rázott ki a hideg. Automatikusan fontam karjaim a dereka köré, miközben ő a lábaim közé térdelt. Éreztem, ahogy a combja férfiasságomhoz nyomódik, ezzel elérve, hogy  a kigombolt nadrágomban sem lehessen elég hely.

- Nem gondolod, hogy túl könnyű dolgom van? - kérdezte, mire csak egy mosollyal díjaztam. Pólója után nyúltam és lehúztam róla.

- Azt hittem, fáradt vagy.

- Kialudtam magam az asztalon - válaszolta, az ajkai pár centire játszottak az enyémtől, beharapta, majd elmosolyodott, nekem pedig enyhén elnyíltak egymástól. Szemeim szinte könyörögtek, hogy végre megcsókoljon, de szándékosan húzta az időt. Először csak az alsó ajkamat vette fogai közé és szívott rajta egyet, mire belőlem egy jóleső morgás tört fel, a kezeim pedig szorosabban markoltak csípőjére.

Amikor elengedte, jóformán én ültettem rá a csípőmre, kezemet hajába vezettem és finoman hátrahúztam a fejét, hogy a nyakához férjek. Nyelvemet lassan végigvezettem a fülétől egész a kulcscsontjáig, majd álla alatt kezdtem el csókolgatni, mielőtt szájára tértem volna. Erőszakosan téptem ajkait, mintha évek óta ez lenne az első alkalom, hogy hozzáérhetek. A kezeit a nyakam köré fonta úgy húzott még közelebb, én pedig nyelvemmel az övé után kutattam.

- Várj... - mondtam, megvártam, amíg feltérdel és először őt, majd magamat szabadítottam meg a felesleges anyagdaraboktól. Kezemet merevedésére simítottam és lassan mozgattam rajta. Felnyögött, ahogy megérezte, és az eddig is merev végtagja kezem alatt még keményebbé vált. A háta megfeszült, a kezei pedig a vállamat markolták.

- Seungcheol... - nyögte, kéjes hangja csak jobban feltüzelt. Nem akartam már mást, csak benne tudni magam. Magam alá fordítottam.

- Az enyém leszel! - súgtam a fülébe.

- Már a tiéd vagyok - válaszolta, amivel kellően meglepett, sosem szokott a hasonló mondataimra reagálni. A kezemmel a síkosítót kerestem és a gumit, miközben mellkasát szórtam tele apró szívásnyomokkal. Két ujjamra tettem belőle, miután az óvszert felhúztam és lassan kezdtem el masszírozni, hogy minél jobban kitágítsam, nem akartam neki túl nagy fájdalmat okozni, amíg hozzám nem szokik.

- Hideg... - szisszent fel, egy csókkal háláltam meg, hogy ezt tehettem vele. Amint úgy éreztem, hogy nem lesz gond, merevedésem bejáratához érintettem, először csak finoman köröztem, majd egy lassú mozdulattal hatoltam belé. Éreztem, ahogy megfeszült körülöttem és egy pillanatig a kezei is szorosabban markolták a kezemet. Hagytam, hogy kicsit hozzászokjon, majd mozogni kezdtem, először csak lassan, miközben a kezem újra őt kényeztette, összhangban a saját mozdulataimmal. Felgyorsult a lélegzetvétele és időnként ő is meg-megmozdította csípőjét, amivel belőlem egyre nagyobb és mélyebb sóhajokat és nyögéseket váltott ki. Azzal pedig, hogy ő sem fogta vissza a nyögéseit, csak nehezebbé tette számomra, hogy minél tovább bírjam. Amint éreztem, hogy egyre kevésbé bírom, felgyorsítottam a mozdulataim és egyik kezemmel a combját markoltam.

Amikor csípőjét a mozdulataimmal ellentétesen lökte, tudtam, hogy el fogok élvezni. A nyögésem mélyről jött, miközben az élvezet hullámai végigsöpörtek rajtam. Kihúzódtam belőle, kezemmel folytattam a kényeztetését, miközben a mellbimbóját szívogattam. Semmi esetre sem akartam őt félúton itt hagyni, ha valamit jobban szerettem a szeretkezésben, mint az érzés, amikor elélvezek, akkor az az ő nyögése, amikor ő elélvez a kezem alatt. Lejjebb csúsztam, hogy a számmal is elérjem, de megállított.

- Ne csináld, tudom, hogy nem a kedvenced - arca ki volt pirulva, haja nedvesen tapadt homlokához. Mintha meg sem halottam volna, nyaltam végig teljes hosszán és időztem el makkján, majd szívogatni kezdtem, miközben a kezemet le sem vettem róla. Kezeivel a hajamba túrt, éreztem, hogy a háta megfeszül, csípőjével pedig időnként a számba segítette merev tagját. Nem telt bele túl sok időbe, hogy megérezzem azt a tipikus ízt. Fejemet megemeltem, kezemmel gyorsítottam, miközben arcát figyeltem. Egy hangos nyögésáradat hagyta el a száját, hangosabb, mint az eddigiek, miközben a háta ívben megfeszült és a kezemet élvezetének jele lepte be.

- Sajnálom - mondta két lihegés közben, mire én csak elmosolyodtam. Megcsókoltam, majd az óvszert levéve először őt, majd a kezemet is letöröltem. Amikor újra befeküdtem mellé már rajta volt a pólója, más semmi, és vörös arccal nézett vissza rám.

- Miért vagy zavarban? - nevettem.

- Nem vagyok - húzta az arcába a takarót. Mindig ezt csinálja, minden alkalom után. Magamhoz húztam, kezemet a feje alá rakva, ő hozzám bújt és én a hátát simogattam.

 Egy utolsó puszit nyomtam homlokára, mielőtt teljesen elaludt volna életem szerelme.