If I were in your shoes |Hoshi (Svt) x Jungkook (Bts)|

Ezt a történetet egy számomra kedves személy írta, remélem tetszeni fog nektek és hagytok egy kis üzenetet^^

Ideges voltam. Azt hiszem utoljára az első élő fellépésünk előtt voltam ennyire berezelve. Próbáltam elhitetni magammal, hogy semmi értelme annak ha most meghátrálok. Tízezrek előtt lépek fel rendszeresen, és én egy randi miatt vagyok kiakadva. Igen, jól hallottátok. Egy randi. Annak ellenére, hogy hónapok óta találkozgatunk a hivatalos szó megrémiszt. Sose beszéltünk róla, hogy bármi is lenne köztünk, és ez nekem így megfelelt. Nem mondom, hogy nem akadtak néha furcsa gondolataim vele kapcsolatban, de sikerült elnyomnom. Nem vagyok az a fajta ember, aki feladná a barátságot egy olyan dologért, ami talán nem is működik. De úgy néz ki, ő megtette.

Tegnap történt, amikor velem volt Dino, Minghao na meg persze Jun is. Épp a kedvenc helyünkre tartottunk, hogy jól teletömjük magunkat, amikor csörgött a telefonom.

- Igen? – szóltam bele.

- Hyung, én vagyok az, Kookie. Van kedved találkozni? Beülhetnénk valahova enni.

- Van hívás azonosítom, Jungkook. Tudom, hogy te vagy az. – forgattam a szemeim.

- Oh, igazad van. – nevetett idegesen. Mi van ezzel a gyerekkel? – Szóval, van kedved?

- Épp mi is enni készülünk a srácokkal. Csatlakozhatnál. – pislogtam a többiekre, és ők bólogattak egyetértésük jeléül. Kis szünet következett a vonal másik végén. Akadozva szólalt meg.

- A-akkor mindegy. Nem szeretnék zavarni. Majd találkozunk legközelebb.

- Jungkook, most mondtam, hogy csatlakozhatsz. Egyáltalán nem zavarsz. Már milliószor ettél együtt velünk.

- Nem, tényleg. Inkább rendelek pizzát. Majd találkozunk legközelebb. – Megszakította a hívást. Bosszúsan néztem a telefonra, és nagyot sóhajtottam. Már megint mi a franc történt, hogy ilyen furán viselkedik? Gyorsan átgondoltam a dolgokat, majd a srácok felé fordultam.

- Menjetek előre, jó? Akadt egy kis dolgom, de később csatlakozom hozzátok. Rendeljetek amit akartok, ma én állom. – Tudtam, hogy ez az aduász. Átadtam a kártyámat amit a srácok ujjongva fogadtak, és indultak tovább, míg én irányt váltottam és megszaporáztam a lépteimet.

Síri csend volt a Bangtan dorm-ja előtt, csak a TV fénye szűrődött át az ablakon. Egy gondolat férkőzött a fejembe. Talán a többiek elmentek, és Kookie egyedül maradt? Miután a 4. csengőre se reagált senki, elővettem a telefonom, és már indítottam is a hívást. Már majdnem letettem, amikor végre álmosan beleszólt.

- Igen?

- Nyisd ki az ajtót!

- Tessék?

- Mondom, nyisd ki az ajtót! Épp halálra készülök fagyni. Mi az isten van a csengőtökkel? – a vonal másik végén csend volt, majd egy halk baszki hagyta el a száját. Ezen elkuncogtam magam, de annyira el volt foglalva azzal, hogy kinyissa a zárat, hogy nem hallhatta. Már a bejárat túloldaláról hallottam, ahogy rohan az ajtóhoz. A telefont még mindig a fülemhez tartva mosolyodtam el, amikor megláttam szanaszéjjel álló haját, és a párna nyomát az arcán. Nagy, kerek szemekkel bámult rám, látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni a dolgokat. Kinyomtam végre a hívást, és beléptem mellette az ajtón. Épp a cipőmet vettem le, amikor megtalálta a hangját.

- Hyung, mit csinálsz itt? Azt hittem, hogy a fiúkkal vagy.

- Hát már nem. Miután olyan furcsa voltál a telefonba, úgy döntöttem, hogy megnézem mi van veled. –Idegesen pillantott rám. Nem szólalt meg, csak nézett rám, és ettől én is nyugtalan lettem. Végignéztem rajta, majd gyorsan elkaptam a tekintetem. Nem volt rajta nadrág. Egy szál pólóban és alsónadrágban nyitott nekem ajtót. Annyira lefoglalt a szokatlan viselkedése, hogy eddig észre se vettem.

- Menj, vegyél fel valamit. Itt megvárlak. – néztem vissza rá. Amikor felfogta, hogy mit mondtam, a füle is elvörösödött. Elszáguldott a szobájába, és nekem az összes energiámat felemésztette az, hogy ne nézzek utána. Mély lélegzetet vettem, majd leültem a kanapéra. Nem volt most időm elemezni a ferde hajlamaimat.

Melegítőnadrágban jött vissza, és kérdés nélkül hozott nekem a hűtőből egy doboz sört. Hm. Túl jól ismer. Nagy szisszenéssel nyitottam ki, és beleittam. Mereven ült le mellém, és én vártam, hogy belekezdjen a mondandójába. A szemem sarkából láttam, hogy engem figyel, de ezt nem adtam tudtára. Már szinte teljesen elfogyott az italom, mire végre megszólalt.

- Hyung, szerettem volna valamit mondani, de nem úgy, hogy a többiek is ott vannak. – a kezeit összekulcsolta, a hangja komoly lett. Kezdtem megijedni.

- Mi történt? Bajba kerültél? Gond van a csapatba? – egy pár percig meg se szólalt, és én kezdtem elveszíteni a türelmem. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem segítene, ha idegességemben kiabálnék vele. Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam, majd kinyúltam, és az állánál fogva kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Alsó ajkát beharapta, ami odavonzotta a tekintetem. Egy pillanatra ledermedt ő is, és én is. Rengeteg gondolat átfutott az agyamon, de egyiket se mondhatnám ártatlannak. Pittyent egyet a telefonom, és én összerezzentem. Elvettem kezemet az arcáról, mire ő szinte emberfeletti sebességgel nyúlt utána és zárta markába azt. Meglepődve néztem a szemébe, ami csak úgy lángolt az elszántságtól. A szívem a torkomba ugrott, a légzésem szapora lett. Egy mozdulattal magához rántott, és az ajkunk keményen találkozott. Olyan hirtelen történt minden, hogy a szemem is nyitva maradt. Pár pillanatig elszántan csókolt, de én a döbbenettől reagálni se tudtam. Csalódottságában nyögött egyet, én pedig kitörtem a kábulatból és hátra hőköltem, kezemet kirántottam az övéből, és felpattantam. Szó nélkül megindultam az ajtó felé, de ő elkapta a könyökömet, és maga felé fordított. Az arckifejezése ijedt és a szemében könnyek csillogtak. Ez volt az, ami megállásra késztetett. Egy igazi pöcsnek éreztem magam, pedig ő csókolt meg engem.

- Hyung, kérlek! Hallgass meg, jó? Nem akartalak így letámadni, csak amikor úgy rám néztél azt hittem, hogy te is…szóval, hogy te is…Aish! – Olyan lendülettel túrt bele a hajába, hogy csodálkoztam, hogy nem tépte ki. A kezem bizsergett, hogy hozzáérjek és megnyugtassam.

- Miről beszélsz? – kérdeztem zavartan. Már szinte kinyúltam volna érte, mire az arcomba mászott, és kiabálni kezdett.

- Szerelmes vagyok beléd, az istenit! Hyung, hát nem látod? Beléd vagyok esve mióta csak megismertelek! Néha úgy gondolom, hogy te is érzel irántam valami többet, de azután történik valami, és te ismét úgy viselkedsz velem, mint ha az öcséd lennék. Ezt akartam ma elmondani neked, és ezért nem mentem veletek enni. Nem érdekel, hogy mindketten híresek vagyunk, az se, hogy mit fognak mondani rólunk, az meg főleg nem, hogy mindketten fiúk vagyunk! – ordítva fejezte be a monológját, és én csak álltam, és teljesen le voltam sokkolva. Zihálva lélegzett, az arca kipirult, és annak ellenére, hogy milyen keményen adta elő magát az imént, könnyek égtek a szemébe.

Igaza volt. Sose voltam közömbös iránta, de akárhányszor ilyen gondolataim támadtak elnyomtam magamban. Soha többet nem akartam kockára tenni egy barátságot, csak mert én úgy éreztem ebből lehetne több is. De ez most egy teljesen más helyzet volt. Ő tudta, hogy vonzódok hozzá, én pedig most tudtam meg, hogy belém esett. Akármi is lesz a döntésem, most mindenképpen válaszúthoz érkeztünk. Ha nemet mondok, akkor annyi volt a barátságunknak, nem fogunk tudni ugyanúgy viselkedni, mint előtte. Ha igent mondok, szintén ugyan ez fog történni, de talán ezzel a dologgal ami közöttünk van, alkothatunk valami teljesen újat.

Lassan mosolyodtam el, amit látszólag nem fogott fel azonnal. Zavartan bámult rám. Úgy döntöttem kisegítem.

- Rendben. Próbáljuk meg. – a szemei tányér nagyságúra tágultak, a szája elnyílt, de egy hang se jött ki a torkán. Szórakozottan fordultam meg, és vettem fel a cipőm, meg a kabátom. A kilincsért nyúltam, mire ismét megéreztem a kezét a karomon.

- Menjünk el randizni holnap, Hyung! Mármint ha ráérsz. – most én akadtam meg. A szemei izgalomról árulkodtak, csillogtak, de most nem a könnyektől, hanem a boldogságtól. Utáltam a randikat, de nem volt szívem nemet mondani erre a tekintetre. Lepörgettem fejbe, hogy van-e bármi programja a csapatnak holnapra, majd sóhajtottam egyet.

- Jó, menjünk. Teljesen szabad vagyok holnap. – bólintottam. - Válassz valamit, amit szívesen csinálnál, és küldj  egy SMS-t. – összeborzoltam a haját, és az ajtóból még visszaszóltam. – Holnap
találkozunk!

Fülig érő vigyorral indultam el a vendéglőbe, majd szépen lassan le is kopott az arcomról, ahogy realizáltam, hogy mibe is egyeztem bele. Randira megyek. Úristen! A vendéglőbe a srácok nem bírtak magukkal, de engem annyira lekötöttek az elmúlt egy óra történései, hogy egyáltalán nem is reagáltam. Azt se tudom, hogy kerültünk haza.

Reggel úgy ébredtem, hogy sehogy. Egy percet se aludtam, hol az izgalomtól vergődtem, hol nyúltam a telefonomért, hogy lemondjam a randit. Végül mindig eszembe jutott Kookie tekintete és visszaraktam a telefont a helyére. Valamikor a délelőtt folyamán elküldte az SMS-t. Azt írta, a vidámparkba szeretne menni, de előtte beugrana ide. Nem igazán örültem neki, hogy ő akar eljönni értem, és nem fordítva, de úgy döntöttem, hogy most ezzel nem foglalkozom, így visszaküldtem neki a beleegyezésemet. Egésznap konkrétan kicsattantam az energiától, annyira pattogtam, hogy ez a többieknek is feltűnt. Valamikor kora délután megnyomták a csengőt, és én sprintelve, mindenkinél előbb értem az ajtóhoz.

Jungkook ott állt az ajtóban, és szemtelenül édes mosolyra húzódott a szája amikor beengedtem magam mellett, és a keze hozzáért az enyémhez. Gyorsan becsuktam mögötte az ajtót, és a cipős szekrénybe kezdtem turkálni valami lábbeliért, amiben kibírom a mai napot. Mikor lehajoltam volna, hogy belebújjak a kiszemeltembe, Kookie fél térdre ereszkedett, és kivett egy cipős dobozt a szatyorból ami nála volt, kinyitotta, és én teljesen elámultam. Ugyan olyan cipő volt a dobozban, mint ami Jungkook lábán díszelgett. Amikor felfogtam a dolog jelentését, teljesen lefagytam. Gépiesen hagytam, hogy rám adja a bakancsot, ami meglepően pont passzolt – és nem hiszem, hogy ez véletlen lenne. - Miután mindkettőt rám adta és be is kötötte, felegyenesedett és büszke mosollyal nézett le a lábainkra.

- Mindig is az volt az egyik vágyam, hogy ha randizok azzal az emberrel, akibe szerelmes vagyok, akkor legyenek páros cuccaink. Azt hiszem, ez kezdetnek nem rossz. – nézett rám gyengéden. Zavaromban a nyakamig elvörösödtem, mire ő annál szélesebben vigyorgott. Elnyúltam mellette a kabátomért, feltettem az arcmaszkom, és hálát adtam a jó égnek, hogy amikor a kezemért nyúlt, és összefonta az ujjainkat, nem látta, hogy még jobban elvörösödöm.

- Inkább menjünk! Vattacukrot akarok enni! – húztam ki az ajtón.

Egy ideig nem beszéltünk, de szépen lassan felfogtuk, hogy nincs miért szorongani a másik jelenlétében. Így amikor az összekulcsolt kezeinket a zsebébe tette, melegen rámosolyogtam. Talán nem is olyan rossz ez a randi dolog.